2011. június 22., szerda

Még mindig a fénykép

Az embert mindig érik meglepetések. A fényképről van szó, amit az önéletrajzon helyezünk el.

Azt már többször írtam, hogy lehetőleg üzleties öltözetben szépen megfésülködve, szolidan sminkelve igazolványkép jellegű kép készüljön.

Arra nem gondoltam, hogy ma már kis ügyességgel otthon is készíthető igazolványképre hasonlító fotó. Ez még nem lenne probléma. Sokféle szoftver között válogathatunk, ha a fényképeket javítani, alakítani szeretnénk. Ez sem gond.

A gond ott kezdődik, amikor valaki pont az önéletrajzára szánt képpel akar fotóművészi babérokra törni. Mégpedig úgy, hogy különféle színbeli módosításokat végez. Például öregíti a képet, vagy valamelyik szín kiemelésével változtat az eredeti színeken.

Az igazolványképet sosem retusálták, ezért néz ki úgy rajta az ember, mint.... (ide mindenki beírhatja a számára ismerős folytatást)

Ezért eddig eszembe sem jutott, hogy azt is el kell mondani, hogy az igazolványképünket nem retusáljuk agyon, de kicsit sem, és nem teszünk rá mondjuk szépia effektet, vagy bármi mást.

Az igazolványkép, ha kérik arra szolgál(na), hogy felismerjenek bennünket róla. Felesleges szépíteni, vagy művészi effektusokkal ellátni. Felesleges, sőt hiba!

2011. június 9., csütörtök

Mondja meg valaki, milyen a jó önéletrajz!

Nehéz kérdés.
A blogban többféle önéletrajzról lehet olvasni. Nincs olyan, hogy egyetlen jó önéletrajz.
Többféle stílus van, többféle módon lehet megírni egy önéletrajzot. Ha a hirdetésben, kiírásban megadják, milyen típusút kérnek, akkor azt kell elkészíteni. Egyéb esetekben lehet választani, melyik lenne a legjobb, legszimpatikusabb.

A pályakezdőknek az a problémája, hogy azt a keveset hogyan tupírozza fel, az idősebbeknek meg az, hogy hogyan lehetne a 30 évvel ezelőtti munkahelyet és iskolai végzettséget elbújtatni.

Az se jó, ha fiatalok vagyunk, az se jó, ha már nem annyira.

Ha humorizálni akarnék, azt mondanám, az a jó önéletrajz, ami az áhított munkához segít minket.

2011. június 8., szerda

Jaj, önéletrajzot kell írnom

Sokan sóhajtanak fel így mostanában, hiszen lassan véget érnek az érettségi vizsgák, most van az államvizsgák szezonja is.
Ha az iskolában kellett is írni önéletrajzot, az csak egy feladat volt, amit általában utáltak, és nem is vették komolyan. Középiskolás korban még tényleg nagyon rövid egy önéletrajz, arról nem beszélve, mekkora butaságnak tartják az elkészítését. Egyszer bizony eljön mindenkinél az az idő, amikor az önéletrajz írása már vérre megy. Na jó, nem vérre, de komolyan kell venni.

Az előző bejegyzésben van egy önéletrajz, ami pályakezdőknek jó, láthatják mit írhatnak bele, hogy többnek látszódjon.

Néhány ötlet még, mivel "dicsekedhetnek".
  • Tanulmányi verseny - akkor, ha országos versenyben az első 10-ben voltak
  • Sportteljesítmény
  • Külföldön töltött tanulmányi idő
  • Nagy felkészültséget igénylő hobbi
  • Karitatív munka
Ilyen, és hasonló dolgokat meg lehet említeni az önéletrajzban.

Ne feledjék el semmiképpen, hogy megadják azt a telefonszámot, email-címet, amin elérhetők. Ugye nem kell mondanom, hogy a tarajka@bohoc.hu vagy a decukicicavagyok@miau.hu email-címek nem számítanak a komolyak közé. Ezek helyett a névből képzett, szerényebb szolgáltatónévvel rendelkező helyen regisztráltat adjuk meg. És még egy! Tudjuk, melyik szolgáltatók hajlamosak eltüntetni a leveleket, mert spamnak tartják azokat. A gmail eléggé jónak tűnik ebből a szempontból, üzemszünet is ritkán van.
Elküldés előtt mindenképpen ellenőrizze, jól adta-e meg a nevét, címét, telefonszámát, nehogy ez legyen az akadálya annak, hogy elérjék.

2011. június 7., kedd

Pályakezdő önéletrajz és kísérőlevél minta

Ha már elkészült egy tapasztalt versenyző önéletrajza és kísérőlevele, nézzük meg, hogy néz ez ki kevés tapasztalattal rendelkezőnél.

A pályakezdő egy marketinges vállalkozás ügyfelekkel foglalkozó ügyintézői állására jelentkezik.
Marketinges végzettséget, angol nyelvtudást, és némi gyakorlatot is kérnek a jelentkezőktől.

Az elképzelt hirdetésre jelentkező jelöltünk önéletrajza itt  van.

Ha megnyitotta és átolvasta a dokumentumokat, még egy-két dolgot beszéljünk meg!

Látható, hogy kevés gyakorlata van, ezért a szakmai gyakorlatáról is beszámol, hiszen ez jelenleg még az összes szakmai tapasztalata a betölteni kívánt munkakörrel kapcsolatban.

A kísérőlevélben igyekszik határozott lenni, és magabiztosan leírja, miért tartja magát a legjobbnak az állásra.

Az önéletrajzokon, amennyiben szükséges, a fényképet a jobb felső sarok környékén helyezzük el. Ha nem kérik a képet, ne küldjünk!

Az önéletrajz és a kísérőlevél is egy minta. Nem pont ilyet kell készíteni, nem kell szolgaian lemásolni, ez pusztán egy lehetőség. Vezérfonalat ad, valami hasonlót kell alkotni.

2011. június 6., hétfő

Elképzelt hirdetés, és a jelentkező

Tudom, hogy mindenki konkrét mintát szeret látni, nem csak általános tanácsokat. Meg kell mondanom, hogy nem volt könnyű kitalálni egy hirdetést, amire egy elképzelt jelentkező önéletrajzát és kísérőlevelét elkészítettem.
A hirdetés nem is teljesen jó, mert ennél sokkal többet is lehetett volna feltételként írni, és írhattam volna mézesmadzag jellegű részeket is bele. De nem az a lényeg, hogy milyen a hirdetés. Szerintem csak annyiban érdekes most, hogy nagyjából lássuk, milyen munkakörre jelentkezik az illető.

A hirdetés "kivonata":

Termelő vállalat, vidéki gyárába keres termelési igazgatót.
Egyetemi végzettség, minőségirányítási gyakorlat és elméleti tudás elvárás, ugyanúgy, mint a több mint 10 éves szakmai gyakorlat. A pályázónak vállalnia kell a vidéken lakást is, hiszen munkaidején kívül is bármikor szükség lehet rá.

Elvárás az angol nyelvismeret is, valamint a vezetői tapasztalat.
Érdeklődni itt meg itt lehet, pályázatokat várják.

Nagyjából ez a lényeg.
A hirdetést nem a vállalat adta fel, hanem egy munkaerő kiválasztással foglalkozó céget bízott meg.

Erre a hirdetésre jelentkezett Tom barátunk, akinek önéletrajzát és kísérőlevelét le lehet tölteni.

Az önéletrajz itt van, a kísérőlevelet pedig innen lehet letölteni.


A hirdetés és a pályázat egyaránt kitalált, mintaként szolgál.

Az önéletrajz és a kísérőlevél is 1-1 lehetőséget mutat be. Az illető vezető beosztásban dolgozott, tehát több és látványosabb eredményről tud beszámolni.

Amit érdemes megfigyelni az önéletrajzban: iskolai végzettségek és szakmai tapasztalok leírása, valamint az egyéb képességek, készségek, és a jelöltre nézve pozitív kicsengésű dolgok megjelenítése. Az önéletrajz 2 oldalas, a 2. oldalon is látható az, kinek az önéletrajza, és az is, hogy ez egy 2 oldalas dokumentum 2. oldala.
Fontos, hogy ha több oldalas az önéletrajz, minden oldaláról meg lehessen állapítani, kinek az önéletrajza.

A kísérőlevél nem terjengős, benne van, honnan tud a pályázatról, mire pályázik, mire alapozza, hogy ő a megfelelő jelölt. Kiemeli a hirdetésbeli pozícióhoz hasonló tapasztalatát.

Az önéletrajzokon, amennyiben szükséges, a fényképet a jobb felső sarok környékén helyezzük el. Ha nem kérik a képet, ne küldjünk!

2011. június 1., szerda

Ki legyen kreatív?

A kreatív önéletrajzról szóló bejegyzések nagy olvasottsága miatt úgy érzem, ez a téma sokakat érdekel.Nekem az a véleményem, és nem csak nekem, hogy a kreatív önéletrajzoknak megvan a helyük. És ez nem a bankvilág, a "komoly" munkahelyek.
Ha belegondolok, úgy érzem, hogy kevés helyen lehet elsütni egy kreatív önéletrajzot. Úgy szokták mondani, hogy a kreativitást igénylő munkahelyeken.
Milyen kreativitást, persze. Mert egy könyvelőnek sem árt, ha kreatív, de az ő kreativitása arra irányul, hogyan tud megoldani egy problémát, hogy tud egyszerre 3 ügyféllel foglalkozni úgy, hogy egyik sem érzi magát elhanyagolva, stb.

A kreatív önéletrajzot azokon területeken használnám, ahol az újdonságok ismeretét, a meghökkentő módszereket, megoldásokat szinte "elvárják" a munkavállalótól. Lehet, hogy elcsépelt a felsorolás, és biztos még vannak helyek, ahol ez bejön, ezért a felsorolásomat csak példának tekintsék.
Grafikus, webdizájner, web programozó, marketinges, bizonyos típusú iskolák esetében tanár, óvónő.

A legtöbb munkahelyen nem követelmény kreatívnak lenni, persze utána meg lehet siránkozni, hogy a dolgozók passzívak, nem érdekli őket semmi, nem akarnak újítani, stb.

Elképzeltem, amint olvassák az én kreatívnak szánt, művészileg összegyűrt papíron levő, piros ceruzával kiemelt soraimat...

A kreatív önéletrajz nagyon jó buli, de csak ott, ahol vevők rá a munkáltatók is.
A többi helyen esetleg mentőt küldenek értünk, vagy totálisan agyamentnek tartanak miatta, és nemhogy behívnának, hanem a portásnak megmondják, be se engedjenek, ha jönnénk.